Figaro 2009.05.13. 11:40

Szög..

Kíváncsi vagyok a pro és kontrára egyedül ezért írom ki semmi másért. Tegnap este érdekes információt kaptam, vagyis nem is infót inkább, mint tényt vázolta Alex anyu. Alex  azért van anyahiányos viselkedése, néha sír mikor az anyja képét látja a falon, mert konkrétan én éreztetem vele, hogy ez nem egy jó helyzet. Én úgy gondolom, hogy maximálisan mindent megteszek, hogy Alex anyu csinálja amit szeretne, építse a karrierjét, vagy mit’tom én, véleményem szerint, ha ez nem így lenne nem támogattam volna a munkába állását a gyerek egy éves születésnapja előtt, de még utána sem vagy két évig, elvégre minden anya otthon van a gyermek óvodás koráig. De egy kicsit más a felfogásom, ha van lehetőség és szeretné csinálni akkor megoldjuk. De voltak feltételek, amik ha nem teljesülnek, leszarom az okokat, egyszer vagy kétszer még lehet ugyan az de sokszor már nem ekkor már hisztizem, az alku szempontjából úgy vélem jogosan.  Kezdjük az elején: megbeszéltük, hogy Alex fürdésének időpontjára haza ér, ha ezt mégsem tenné akkor erről tudok előre, mert akkor úgy szervezem a napot, úgy játszunk, úgy fáradunk le, hogy ne legyen feltűnő neki a megszokottól eltérő. Az, hogy előre az nálam azt jelenti, hogy legalább délután három-négy órával előtte. Nem tíz perccel, nem fürdés közbeni sms-el, és nem én felhívva fürdés előtt 5 perccel, hogy hol vagy. A másik nem linkelünk a gyereknek, számtalanszor elmentem itthonról, vagy akár Ő is a sietek haza kifejezés, az hogy alvásra itthon vagyok, ezt bármilyen hihetetlen, de már megszokta, és felfogja. Tehát nincs linkelés, ha nem tudom mikor végzek, nem mondok semmit, anya megy dolgozni és lezárva a mondat. A harmadik, ha itthon van este amikor én dolgozom, vagy amikor szabadnapos, lehetőleg ne legyen munka, próbáljon csak itt lenni sehol máshol. Ennyi feltétel szerintem nem sok, és úgy vélem teljesíthető. Ezzel szemben egy pár napja elkezdődtek Alexnek az anyahiány problémák, legalábbis vélhetőleg az és nem az, hogy apának kellemetlen ez a helyzet. Mik ezek? Ketten vannak itthon a gyerek a játékok közt folyamatosan megy hozzá és bújik, amikor este hazaér lesem lehet lőni rohangál, mármint négykézláb körbe-körbe a szobába és folyamatosan dumál. A legújabb van a falon pár képünk még Alex előtti, kirándulási képek ahol közösen vagy külön- külön vagyunk, ezeket előtt az utóbbi pár napban feláll és nézi, mutat anyára, van ezek közül egy nagyobb amin jobban látszunk mindketten, anya talán a mostani önmagára jobban hasonlít erre mutogat, itt ugye elmondom neki mit lát: igen ott van anya a 3. igen ott van anyánál elsírja magát, természetesen felveszem a vállamon megnyugszik és 10 perc múlva mintha mi sem történt volna. Ami igazán durva és jó magam sem tudom hová tenni, tegnap előtt megint csak olyan nap volt amikor Alex anyu nem ért haza a megszokott időben, természetesen erről sem tudtunk, így felkészülni nem tudtam erre az alternatívára, bár volt egy ilyen érzésem, nem tudom miért. A vacsit kitoltam, hátha mégis beesik, a fürdést szintén, már itt kezdődtek a gondok, mondjuk ennek akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, Alex mostanában közel ¾-1 órát fürdik, és közben önfeledten szórakozik minden vízi kütyüvel, ekkor nem többször felpillantott az ablakra, ezen ki lehet látni az udvarra, ha valaki eljön az ablak alatt, és kb. 10 percet fürdött utána nyújtotta a kezét, hogy ki akar jönni. Ki vettem, dörzsölte a szemét, ásított, tipikus Alex baromi fáradt és 2 perc múlva alszik (3/4 7 volt) felöltöztünk, még egy kicsit játszottunk, tv –ztünk, megint kéz fent, apa mennék a válladra aludni, felvettem lekapcsoltam mindent és elkezdtünk sétálni (3/4 8). Nem aludt el, sőt a földre akart menni, letettem, még mindig tök sötét. Leült a szoba közepén a bejárati ajtóval szemben és bámulta, semmit nem csinált, nem bújt nem sírt, csak nézte az ajtót. ami ¼ 9 után kinyílt és hihetetlen kacajjal boldogsággal teli fogadta az édesanyját….

Tényleg bennem a hiba??????? Én vagyok a felelős ezért a viselkedéséért?????         

A bejegyzés trackback címe:

https://terkepesz.blog.hu/api/trackback/id/tr291118944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eriberi33 2009.05.14. 12:41:42

Nem akarom bántani AlexAnyut, de szerintem teljesen jogosak a kéréseid! Szerintem ezek fordított helyzetben is így vannak!
aranyom, hogy hiányozhat az Anyukája... :(
De hozzá fog szokni... :( Az én Lillusomnak (1 éves) már fel se tűnik, ha az Apja elutazik 3 napra... :( De amikor meglátja... ;) Az valami csoda... :)

Szőlő 2009.05.19. 14:57:07

Szerintem is teljesen jogosak a feltételeid, és nem hinném hogy te lennél felelős azért amiért Alexnek hiányzik az anyukája. Gondolom a szokásos esti rituáléban nem kis szerepe volt AlexAnyunak, és bizony neki idő kell amíg hozzászokik hogy ez megváltozott. Szerintem úgy tudnátok Alexnek segíteni, hogy legyen valami rendszerféle, minden nap legyen egy fél óra-óra, ami csak kettejüké. Ha este nem megoldható, akkor a reggel is jó lehet, nálunk pl ez van. Bár tudom hogy ezt gyereke válogatja, a miénk koránkelős, úgyhogy a reggeli kávé közepette Mazsi az apjával bohóckodik, én olyankor le vagyok ejtve. (Ő is most múlt 1 éves.) :) Ez persze nem azt jelenti hogy délután nem foglalkozik a gyerekkel. :) Te annyiban tudnál nap közben Alexnek segíteni, hogy amikor látod hogy Anya képénél elszontyolodik, akkor nem azt mondod csak neki hogy ott van Anya, hanem mondjuk elmondod neki hogy most Anya hol van és miért, aztán elterelni a figyelmét valami játékkal. Nagyon durván sokmindent értenek a gyerekek, és Alex már nem is kisbaba. :)

Persze nem biztos hogy ez a jó, sőt tőlem inkább okoskodás, mert én is egygyermekes anyuka vagyok, de én így csinálnám. :) De szerintem ez a rendszer dolog sem hülyeség, lehet hogy azért borult most fel a kis világa, mert eddig mindig megvolt mikor kivel mit csinál, és most egyszercsak Anyu túl sokmindenből "esett ki".

Egyébként az teljesen jogos, hogy ha elmegy otthonról valaki, nem szabad azt mondani a gyereknek hogy ekkor vagy akkor jövök, egyszerűen elmegyek, puszi, jó legyél.

(és ha megint elszáll a kommentem pipa leszek :) )
süti beállítások módosítása